Dr. habil. Kolonits Ferenc, a Vasúti Járművek Vasúti Járművek és Járműrendszeranalízis Tanszék oktatója egy részletes kiegészítést írt a Közhírben megjelent Szelek szárnyán című két részes sorozathoz. Az előző rész olvasásához kattints ide!
A háború ’39-ben az „ártatlanság állapotában” kezdődött. Egy brit pilóta megrovást kapott, mert felbontatlanul szórt röpcédula-köteget, s ez emberéletet is követelhet. A németek meg másutt voltak elfoglalva. Aztán a kölcsönös provokációk és propaganda-patronok (németek Freiburgról, angolok Rotterdamról) belehajtották a feleket a „kölcsönös megtorlás” spiráljába. Nemzetközi jogot kikényszerítő felsőbb erő nem lévén, a jogsértés korlátja csak a másik fél megtorló jogsértése lehetett.
Aztán a kölcsönös provokációk és propaganda-patronok (németek Freiburgról, angolok Rotterdamról) belehajtották a feleket a „kölcsönös megtorlás” spiráljába. Nemzetközi jogot kikényszerítő felsőbb erő nem lévén, a jogsértés korlátja csak a másik fél megtorló jogsértése lehetett. A Blitz hozadéka brit szempontból az volt, hogy ötvenezer áldozat árán elterelte a Luftwaffét a radarhálózat és a repülőterek szisztematikus szétverésétől. A fennmaradó stratégiai feladattal a német taktikai légierő végül nem bírt. Saját támadásai során pedig a RAF megtapasztalhatta, hogy nappal Németország fölé berepülni öngyilkosság, és éjszakai navigációs eszközeivel egyedi katonai célpontokat képtelen megtalálni, legfeljebb egy várost. Ezek után a hadi termelésre mért csapás lehetősége maradt (vagy a semmi), amelyet hamarosan korrelációba hoztak a városok sűrűn lakott részei lerombolása miatt kieső munkaórák számával. Ennek tudományos megalapozása a de-housing, „hajléktalanítás”, mint ami leginkább csökkenti az érintettek állóképességét. Ha a gyár is elpusztul, az bónusz, ha polgári lakosok, az meg „járulékos kár”. A végrehajtás Harris légi marsallra várt, a politikai vezetés pedig áldását adta, mert közvetlenül csapást mért Németországra és hihetővé tette a brit háborús erőfeszítést az európai partraszállás elhúzódása idején. Az ötvenhatezer elesett repülőkatona elfogadhatóbb szám volt, mint egy korai inváziós mérkőzés summája a Keleten milliós veszteségekkel még ki nem véreztetett Wehrmachttal.
Mosquito
A stratégiai bombázó offenzíva mind kifinomultabb módszerei közül kiemelkedik a Mosquito szerepe a célpontok kijelölésében meg a védő vadászok fóliaszórásos elterelésében. „Facsoda” a hőse Forsyth „A pásztor” csodaszép karácsonyi kisregényének is. A brutálisabb vonások közt újdonság volt a területtüzektől felhevült levegő huzatából keletkező tűzvihar, ami oxigén-elvonás és szénmonoxid útján szabadtéri gázkamrát terített a felégetett övezetre, krematóriummal együtt. Emiatt mellőzhetővé váltak Douhet gázbombái – ez volt talán az egyetlen műfaj, ahol a kölcsönös elrettentés működött, bár néhányszor szóba került.
Az amerikai légierő (amely csak a háború után küzdötte ki az önálló státuszt) előbb a douhetizmus „politikailag korrekt” változatát próbálta megvalósítani: önmagát megvédő nagy bombázó kötelék katonai fontosságú pontcélokat támad (az ilyesmit Harris megvetően „csodagyógyszernek” nevezte). Az 1943-as mély berepülések, augusztusban az olajra irányzott ploiesti, októberben a golyóscsapágy – gyártásra mért schweinfurti csapás, elborzasztó eredménye a bombázó személyzet erkölcsi állapotát mélypontra süllyesztette.
A ploiești-i olajtárolók az USA légierejének bombázásai után, 1943 augusztus
Róluk is mondták, mint a rohamtüzérekről, életük eseménydús, de rövid. Ezt elkerülendő, semleges országokban időnként több amerikai bombázó lett, mint saját. Amint aztán lehetett, a nálunk is megfordult „villás farkú” P-38, majd a Mustangok kíséretében küldték őket 1944 elején új rohamra. Különös fordulatként, ekkor már a bombázás volt a kisebb haszon, a fontos a képzett hajózó veszteség: a vadászvédelemnek fel kellett szállnia, és a fölényben lévő Mustangok megritkították soraikat.
P-38
Harris megkísérelte az amerikaiakat is bekapcsolni a területbombázó hadjáratba, de ez csak időnként sikerült. Ők egyrészt jobb céltámadó képességgel rendelkeztek és kitartottak „csodagyógyszereik” mellett, másrészt finnyásabbak voltak (a keményebb akciókat, mint a drezdai Elba-part „megstráfolását” azóta is ködösítik). Ami természetesen nem zárja ki, hogy sok esetben a bombaszőnyeg kissé „elcsúszott”. Zobory professzor úr így értesült 1944. június 27-én a Rákosrendezőhöz közeli, Hungária körútra néző és amerikai bombázóktól "treffert" kapott Bethesda kórház óvóhelyre menekített újszülött osztályán, hogy a nemzetközi helyzet fokozódik. Emellett előfordultak egyéni „belemenések”, vadászat emberre, gulyára, mentőautóra, kiugró pilótára – a másik oldalon lincselés meg masszív propaganda.
Rákosrendező bombázása
Folytatás hamarosan!
