Az aktuális kari dékáni tisztújítás kapcsán kérdeztem Varga István dékánjelöltet a munkájáról, a karon belül végzett tevékenységéről és a jövőbeni terveiről. 

Kérem, mutatkozzon be!

Varga István vagyok, a Közlekedésautomatikai Tanszék docense. 1997-ben végeztem itt a karon, és utána az MTA Sztakiban helyezkedtem el főállásban, valamint mellékállásban maradtam itt a Műegyetemen. Ez januárban fordult meg, tehát most már az elsődleges munkahelyem a BME.

Mi inspirálta arra, hogy a tisztújítás alkalmával megpályázza a vezetői posztot?

Dékánhelyettesként bekapcsolódtam az egyetemi folyamatokba, és átláttam a belső működésünket. Úgy gondoltam, hogy azzal a tudással, amit sikerült magamévá tenni, és magammal hozni, érdemes megpróbálnom pályázni. A kollégák is biztattak, illetve úgy érzem, hogy megoldást tudnék ajánlani a kar jelenlegi problémáira.

Ha már a problémákat említette, hogyan látja, és értékeli a kar gazdasági és oktatási helyzetét az egyetemen belül?

Sajnos évről évre csökken a központi költségvetésből kapott bevételünk, amely leginkább a kari oktatási teljesítményünk csökkenéséből adódik. Ezt a teljesítményt a hallgató×kredit számérték adja, ami folyamatosan csökken.

Mit gondol, ez minek tudható be?

Magának a belső elosztási rendszernek is vannak visszásságai, mert valamilyen szinten úgymond bünteti, ha kiscsoportosan, laborfoglalkozások keretein belül oktatunk, és inkább a nagy hallgatószámú előadásokat részesíti előnyben. De érdekes módon például a Gépészmérnöki Karon nem csökkent ez az oktatási teljesítmény, tehát nem lehet azt mondani, hogy ez kimondottan a mérnök karokon jelentkezik. Véleményem szerint nálunk az a legnagyobb és egyben legfájóbb probléma, hogy az MSc-s hallgatók csak nagyon kis számban vannak jelen a karon. A BSc-s hallgatók száma megfelelő, a hagyományos képzés lassan kifut, viszont nincsen kellő mértékű MSc-s utánpótlás.

Igen, ezt mi is tisztán látjuk, hogy a hallgatók elmennek máshová MSc-re.

Az még nem is volna akkora baj, hogy máshová mennek; viszont más karokról, egyetemekről meg nem jönnek ide MSc-zni, és ez így már bizony nagy probléma.

Ha sikerrel jár, és Ön töltheti be a dékáni posztot, milyen tervei vannak a jövőre nézve?

A gazdasági egyensúlyunk, az oktatási versenyképességünk és tudományos teljesítményünk javításán fáradoznék, valamint törekednék rá, hogy az MSc képzésünket vonzóvá tegyük a hallgatók számára. Ehhez a felvételi rendszerünkön is kellene változtatni, mert bár évek óta könnyítünk rajta, de még így is elég nehéznek bizonyul. Más karokon az ott végzett BSc-sek könnyebben be tudnak jutni az adott MSc-re. Másrészt azt is felül kell bírálnunk, hogy az oktatásunk mennyire jó, a visszajelzésekből tudjuk, hogy vannak átfedések egyes tantárgyak között, illetve az MSc-n gyakori, hogy ismétlések fordulnak elő. Alapvetően vonzóvá kell tenni a tananyagot, de ennek látszódnia is kell, amit a megfelelő PR-tevékenységgel lehet elérni. Ha csak a honlapunkat nézzük példának okáért – mert ugye a mai fiatalok már szinte minden információt innen szereznek be –, be kell vallani, hogy onnan nem túl barátságos és perspektivikus kép rajzolódik ki a karról.

Hogy véli, mennyire felkészültek a hallgatók akár a BSc, akár az MSc képzés keretein belül?

Amikor én idejöttem a szín ötös bizonyítványommal, nem vettek fel automatikusan, ezért felvételiznem kellett. Aztán utánam már négyes átlaggal is felvettek mindenkit. Úgy látom, hogy csökken az a tudásanyag és felkészültség, amellyel a diákok ideérkeznek, de az is igaz, hogy az engem oktató idősebb professzorok is ugyanezt mondták rólunk. Nyilván változik a világ, egyre komplexebb a minket körülvevő tér, vannak a mai hallgatóknak olyan képességeik, melyekkel mi nem rendelkeztünk, viszont a természettudományos ismereteik hiányosabbak, és ez bizony rányomja bélyegét a műszaki oktatásra. Sokszor észreveszem, hogy nagymértékű piacorientáltság jellemzi a mai hallgatóságot, sokat mérlegelnek, hogy vajon az adott kredittel, végzettséggel, ismeretekkel mire mennek, hol tudnak elhelyezkedni, milyen körülményeket biztosít az majd később számukra. Sajnos ma nem elsődleges az egyetemre való bejárás és óralátogatás, sokan dolgoznak az iskola mellett, s emiatt is hanyagolják a tanulást.

Ön szerint mivel érhető el, hogy továbbra is az ország élen járó egyetemei közé tartozhassunk, illetve elsők lehessünk?

Ez egy nagy felelősség, és nehéz feladat mindannyiunk számára. Egyre nagyobb a verseny az egyetemeken mind belföldön, mind külföldön. Itthon a színvonalas elméleti oktatásunk és tudományos teljesítményünk révén még őrizzük az elsőségünket. A kutatóegyetemi programunk tovább erősíti ezt, de emellett természetesen fontos gyakorlat közeli hallgatói munka támogatása is.

Mi szükséges ahhoz, hogy mi is hasonló sikereket érhessünk el, mint Ön vagy a kollégái?

Elkötelezettség mindenekelőtt. Ahhoz, hogy valaki sikereket érjen el, fontos, hogy komolyan vegye azt, amibe belekezdett, foglalkozni kell vele időt és energiát nem sajnálva.