Ha az embert a metrókról kérdezik, általában annyit tud mondani, hogy az alagútból süvítő széllel érkezik meg, majd a sok kocsi közül valamelyikbe beszállva nagy tempóval és még nagyobb zajjal juthatunk el a város egyik pontjából a másikba. Sokszor bele sem gondolunk, hogy hol vannak ezek a járművek, amikor nem az utasokat szolgálják a sötétben. Egy maréknyi közlekedésbarátnak 2011 január végén megadatott az a lehetőség, hogy megtudhassa azt, amiről sokaknak fogalma sincs, hol pihennek a metrókocsik, amikor nem dolgoznak. Mindezt köszönhettük Elek Ádám barátomnak, valamint a BKV rendkívül készséges munkatársainak. Nem is szaporítom tovább a szót, induljunk el a Fehér úti metrókocsiszínbe!
A 2-es (Kelet-Nyugati) metró hazájába, a Fehér úti kocsiszínbe megérkezve legelőször megkaptuk a biztonsági instrukciókat. Piros lámpa, fehér lámpa, kocsimozgás, mindent amiről tudni kell egy kocsiszínben. Ezek ismeretében indultunk el a járművekhez.
Mivel a csarnokban nincs úgynevezett "harmadik sínszál", ezért lengőkábelekkel adnak áramot a metrókocsiknak, hogy mozogni tudjanak a kocsiszínen belül is. Nagyon fontos odafigyelni a lengőkábeleknél lévő lámpákra. Ha vörösen világít, akkor feszültség alatt van, ha fehér, akkor nincs. Ha egyik se világítana, az valami üzemzavar lehet, ilyenkor nem szabad megközelíteni. "A feszültség alatt álló és a feszültségmentes kábel ránézésre ugyanolyan, mindössze tapintásra térnek el egymástól". Megszívlelendő tanács, ennek tudatában mozogtunk hát mi is. Már az első képeknek nagyon örültünk, hisz bent volt nagy szerencsénkre az egyik "Vízipók" becenevű szerelvény is. Megmutatták nekünk a mosót is, mely oly annyira új, hogy az Alstom kocsikhoz készítették így a szélvédőmosó a más dőlésszög miatt, valamint a tetőmosó a "kopoltyúk" miatt nem üzemel jelenleg. Megtekinthettünk a kocsiszín ezen részén egy forgalomba állást is, méghozzá egy igazán szép segédvezető hölgy bájos mosolyával fűszerezve :)
Ezt követően hátrébb mentünk a csarnokban, egészen a 3 Alstom Metropolis szerelvényig. Sajnos le voltak láncolva így fel nem szállhattunk, de kárpótolt minket mindaz, melyet a kísérőnk mesélt a kocsikról, mely rendkívül érdekes volt.
Miután kialstomoztuk magunk, megnéztük a többi hátul álló kocsit is, vezetőállásostul, utasterestül, és hallgattuk természetesen az előadást a kocsiszín tevékenységeiről. Az itt elhangzottakat sajnos nem tudtuk megfigyelni üzemszerűen, ugyanis épp nem volt munka se a karbantartó se az egyéb kocsiszíni helységekben.
A Fehér úti kocsiszín kivégzése után a Kisföldalattit vettük célba, a Mexikói úton. Belépve az udvarra, egyből a legkisebb vasúti hóekével találtuk magunk szembe :) Természetesen nem ez volt a fő látványosság, így inkább benéztünk a csarnokba, ahol a kis sárga földalattik pihennek.
A kísérőnk itt is elkápráztatott minket, kiállt a metróval az udvarra, bemutogatta az egész járműparkot és az üzemet, nem mindennapi élmény volt. A kisföldalattik egyéb iránt nem laknak hatalmas csarnokban, leginkább egy alacsonyabb garázsnak lehet tekinteni helyüket. A kocsiszín rendelkezik összeköttetéssel a szomszédos villamospályával is. Mivel az áramnem és a nyomtáv egyezik, ezért anno próbafutást is végeztek, ún. vendégáramszedővel a villamosvonalakon. Hogy miért kellett vendégáramszedő? Mondhatni nem egy magasak a villamossal ezek a járművek :)
A Mexikói úttól elköszöntünk, s célba vettük utolsó állomásunkat, a Kőér utcát. Ez az Észak-Déli, azaz a 3-as metrók otthona. Nagy létszám és járműmozgás nem volt itt a KöKi állomásrekonstrukció miatt, de így is volt szerencsénk egy nem mindennapi 13 kocsis szerelvényhez. Mielőtt még azt hinnénk, hogy nincs itt semmi látnivaló, tévedés, igenis van. Itt tárolják a metró üzemág munkagépeit, melyeket valljunk meg, nem gyakran látunk a pályán mozogni a hétköznapokban.
Nem csak munkagépekkel találkozhatunk ezen csarnokban. Itt van ugyanis az egyetlen magyar gyártmányú metrószerelvény, a Ganz Hunslet G2-es maradéka. Miért maradéka? Az egyik végét (400-as psz.) 2009-ben Szentendrére, a BKV Tömegközlekedési Múzeumba szállították. A jármű kb 70 000 km-t futott, a műszaki meghibásodásai rendszeresek voltak. Végül 1995-ben végleg leállították, amikor az egyik állomásra behaladva átvágta a kábeleket, melynek következtében fél napig állt a metróhálózat.
A telep másik végében lévő csarnokba menet egy "tó" mellett is elhaladtunk, ahova poénos módon ki volt táblázva, hogy "MÉLYVÍZ". Kíváncsi vagyok nyaranta hány BKV alkalmazott szokott benne pancsolni, valószínűleg nekik szól a figyelmeztetés :)
Az egész napi mászkálástól leszakadt lábakkal érkeztünk meg az utolsó állomásunkra. Itt újabb ismereteket szerezhettünk vezetőnk által az orosz kocsikról, és ami a legérdekesebb volt tán itt, megtekinthettük a metrósok szolgalati helyét, mely a 154-es psz.-ú EV kocsiból lett kialakítva. A légkondicionált beltér lambériaburkolatai közt találhatjuk a személyzet asztalait, hűtőt, órát, kávéfőzőt, mikrót, és mindent ami kellhet a napi munkához.
Mire kiértünk, már lement a nap. Felejthetetlen élmény volt mindannyiunk számára. Egyszer ajánlom mindenkinek, hogy ha teheti, látogasson el a kocsiszínekbe!
