Mint azt a tudósításainkból megtudhattátok, idén július 3. és 8. között rendezték meg az EFOTT-ot Velencén. Mi, közlekesek különösen vártuk ezt a pár napos őrületet, hiszen a Kari Napok és az Egyetemi Napok után ez az az egy hét, amit újra bulizással tölthetünk egy kemény mag társaságában. Talán mindent elárul a várakozás volumenéről, hogy külön egyenpóló is készült számunkra (egyen póló, többin semmi…)

Gondolom, aki kicsit is nyomon követte az EFOTT eseményeit, olvasott a bejutás nehézségeiről, a tikkasztó melegről, az állomásról való begyalogolás megpróbáltatásairól vagy a helyszűkösségről és a tisztálkodási lehetőségek minimális mértékéről. Én ezekről most nem szeretnék különösebben szót ejteni, hiszen volt már rosszabb is, akkor sem panaszkodtam – így most sem fogok. Ellenben a nekem tetsző dolgokról annál inkább mesélnék Nektek, hiszen azért mentünk oda, hogy jól érezzük magunkat, és én ezt meg is tettem.

40°C. Nulla árnyék. Kb. 10000 ember. A hőség csak a tóban viselhető el, hát bele is vetettük magunkat. Szinte az egész napot ott töltöttük, amíg nem akadt jobb programunk – ez meg is látszott a bőrünk színén, ami mondhatni egybefüggő vörös lett már az első egy-két nap után.

Aztán ha kezdődtek a koncertek, természetes, hogy szépen lassan mindannyian odagyülekeztünk, hiszen mégis csak azért mentünk oda, hogy bulizzunk és tomboljunk! Felsorolhatnám az összes koncertet, ami volt, s válogathatnék, hogy kinek mi tetszett, de inkább csak a személyes kedvenceinket emelném ki, melyek mindnyájunkat pozitív csalódásként értek.

Azt hiszem, kivétel nélkül mindannyian úgy nyilatkoztunk, hogy a Csík zenekar valami óriásit alkotott másfél óra alatt. Már azt hihetetlen volt látni, ahogy korosztálytól függetlenül gyűltünk össze több ezren a koncerten, de számomra mégis az jelentette a legnagyobb örömet, ahogyan a hátam mögött tornacipős, fülbevalós, feszülős pólós, vasalt hajú, magunk között csak cicafiúknak nevezett srácok végigtáncolták és –énekelték a másfél órát, s látszott, mennyire élvezik. Ezek szerint a külső tényleg nem jelent semmit…

A Csík már önmagában is az igényes zenét és a biztos szórakozást képviseli, ám ha még társul melléjük Presser Gábor és Mező Misi is, akkor gyakorlatilag mérget vehetünk rá, hogy valami olyanban lesz részünk, amit valószínűleg soha nem fogunk elfelejteni. Az élmény megfizethetetlen volt, s az emlék… szerintem örök marad.

Én személy szerint kihagytam a Brains, a Bohemian Betyars, a Road, és a Blues Company koncertjeit, viszont a többiek úgy jöttek vissza mind egytől egyig ezekről, hogy nem tudtam eldönteni, a csillogó szem az alkohol vagy a zseniálisan jó előadás miatt volt-e… mint kiderült, mindkettő szerepet játszott a dologban!

Ha egy picit időrendi sorrendben megyek, akkor meg kell említenem a Dumaszínházból érkezett lelkes előadókat, Felméri Pétert, Kiss Ádámot, Dombóvári Istvánt és Kovács András Pétert is, akik a Rauch sátorba olyan eszméletetlen röhögést varázsoltak egy-egy mondatukkal, hogy néha már fájt nevetni. De megérte!

Ami a pénteket illeti, csak elég későn volt lehetőségem koncertre menni, viszont a 30Y egy részére odaértem, és hát… hűűű… tudjátok, én inkább a kattogós, pörgős, táncolós zene oldalán állok, viszont amikor meghallottam Beck Zoli hangját élőben, rájöttem, hogy a rossz oldalt képviselem. Ő az, aki nagyon megosztja a közönséget, mert vagy nagyon szereti valaki, vagy nem, viszont én most a „vagy igen” táborba álltam, mert egyszerűen tipikusan a zene füleimnek esete állt fenn.

A szombatra igencsak rápihentünk, mert a nagyszínpad igazi csemegével szolgált mindnyájunk számára. Ha valaki nem tudná, elég nagy Punnany Massif rajongó vagyok, így amikor megtudtam, hogy ott lesznek EFOTT-on, gyakorlatilag minden nap úgy ébredtem fel, hogy visító hangon kiabáltam: „Punnany, Punnany, Punnany, nemsokára Punnany!”. Szóval kérdéses sem volt, hogy én mivel nyitom a szombati koncert áradatot, majdhogynem könnyes szemmel álltam a tömegben, mikor felvonultak a fiúk a színpadra, nagy álmom vált valóra azzal, hogy végre élőben láthattam őket. Azt hiszem, rájuk fogok szokni… :) Őrült jó koncert volt. Csak rövid. Még legalább 3 órán keresztül bírtam volna tombolni, de sajnos annyira szoros időbeosztás volt a koncerteken, hogy egy perccel sem játszhattak tovább, mint ahogy az a programban le volt írva. Egy biztos: ha eddig csak szerettem őket, most már tuti, hogy rajongok…

Este a Vad fruttik is fellépett – na ott is hasonló érzésekkel jöttem el a koncertről. Nem is tudom, miért nem preferáltam eddig annyira a zenéjüket. Olyan – már-már euforikus – élménnyel gazdagodtam az ő előadásuk alatt is, hogy nem is gondoltam, hogy belőlem ennyire ki lehet hozni az állatot tombolás terén.

Szomorúan konstatáltuk másnap reggel, hogy haza kell jönni. Persze azért elfáradtunk, és a társaság nagy részére már ráfért egy tusolás, hajmosás, fogmosás, pedikűr, manikűr, de azért mégis csak kibírtuk volna az ottlétet, hiszen jól éreztük magunkat, együtt voltunk több ezer másik lelkes egyetemistával és főiskolással, s kicsit kikapcsolhattunk és elszökhettünk a borúsnak nem mondható, ám mindenképpen nehéz mindennapokból.

Remélem, jövőre is eljutunk odáig, hogy elmondhassuk így július eleje-közepe felé, hogy EF’OTT a sör, EF’OTT a bor, EFOTT a fesztivál…

Zsu