Dr. habil. Kolonits Ferenc, a Vasúti Járművek Vasúti Járművek és Járműrendszeranalízis Tanszék oktatója egy részletes kiegészítést írt a Közhírben megjelent Szelek szárnyán című két részes sorozathoz. Ezúton is köszönjük, hogy megosztotta velünk ezeket az érdekességeket.
„Örömmel olvastam Dondó két részes „szelekben szárnyaló” írását a KÖZHÍR legutóbbi számaiban – tárgyilagos képet ad a repüléstechnika 2. világháborús eredményeiről, amelyek gyakran hosszabb távon is befolyásolták a továbbiakat. A következőkben - kisebb kiegészítésektől eltekintve - a fejlődés, alkalmazás logikáját kísérlem meg vázolni: miért épp ezek, és hogyan illeszkedtek a „nagy egészbe”.
…bizonyosnak látszik, hogy az „ipari bombázás” kevésbé volt hatásos, mint a szűken katonai értelemben vett stratégiai objektumok elleni légitámadások.
B.H. Liddell Hart
Az első világégés végén már megjelentek azok az új eszközök, amelyek a tüzérségi előkészítés – gyalogsági roham – géppuska – mészárszék „döntetlenére” változást ígértek. A következtetéseket a győztesek szakemberei végezték, de a birtokon belüliek hamis biztonságérzete miatt a vesztesek meg a nem-igazán-győztesek tanultak belőle. Liddell Hart és Fuller nem lettek próféták saját hazájukban, a páncélos erők és gépesített csapatok „katlancsatára” vezető mély áttörése a német és szovjet tervezők képzeletét ragadta meg. Az eszközöket az adott világpolitikai viszonyok közt egyetértésben és titkosan fejlesztették. Hamarosan felismerték a harcászati légierő szerepét, mindebből Guderian a villámháború, Tuhacsevszkij a mély ütközet terveit kovácsolta. Az utóbbit már Zsukov próbálta ki a japánokon Halhin-Golinál.
Ju-87 Stuka
A gyorscsapatokkal együttműködő, zuhanóbombázó taktikájával nagy találati arányt elérő „repülő tüzérség” a Ju-87 Stuka lett. Szovjet megfelelője, az IL-2 harcászati specifikuma az erős páncélvédelemmel megvalósítható alacsonytámadás (állítólag drágállották a Stuka megvételét). Az egymásra figyelő fejlesztést igazolja, hogy a kezdeti dicsőség elmúltával újraélesztésként mindkét gépre nagyjából egy időben függesztettek a szárnyak alá 37 mm-es páncéltörő gépágyú-konténereket. Ezekkel a tankok torony mögötti vékonyabb páncélzatát lehetett kezelésbe venni. A feljavított –G verzió 1943-ban Hans Ulrich Rudel vezetésével mutatkozott be Kurszknál. Ő későbbi eredményeivel gondba ejtette a vezetőséget, mert a Lovagkereszt összes létező fokozatát megkapta, így mindennek a tetejébe neki megalapították az Arany Tölgyfalombot. Emellett le is tiltották a repülésről, ő azonban további eredményeit az egysége sikereként jelentette, sebesülése után begipszelve, fél lába elvesztése után pedig utolsó húsz-egynehány bevetését falábbal repülte. Ezzel csatlakozott Bader, Mareszjev és Hoskins Lábatlan Sasok Klubjához.
IL-2
A német és szovjet fejlesztések a hagyományos harctevékenység keretében, harcászati szinten maradtak, bár légierőik önálló fegyvernemként szerveződtek. A frontok felett átívelő, közvetlenül az ellenség erőforrásaira mért hadászati csapás gondolata a másik oldalon merült fel, látomásos elméletként, amit aztán tétován meg is kezdtek valósítani. A tétovaság az „erőforrás” mibenlétét és az elérendő célt illeti. A későbbi előharcos RAF 1918-ban ugyan elnyerte az önállóságot, de a békeközjáték szűkös költségvetéseit csak a „légi ellenőrzés” meghirdetésével élte túl. A Birodalom peremvidékén, mondjuk Irakban háborgó törzseket költséges büntető expedíciók helyett településeik megbombázásával is kezelhetőbbé lehet tenni.
A legnagyobb hatású elméleti alapvetés az olasz Douhet műve, Il dominio dell’aria (1921). Eredetileg szinte humanista alapról: végigélte és élesen kritizálta az isonzói fantáziátlan mészárlásokat, nézete szerint az ifjúság kölcsönös gyilkolása helyett légi csapások kevesebb áldozattal eldönthetnék a háborút. Természetesen függelemsértés miatt lecsukták és csak Caporetto után engedték ki, belátván, egyben-másban azért igaza volt. Meghatározása szerint az „erőforrások”: ipari központok, közlekedési és hírközlési infrastruktúra, kormányzati szervek, legfőképp pedig a nép háborús elszántsága. A csapást önálló légierő nagy hatótávolságú bombázói mérik, amelyek „mindig átjutnak”, a komor megállapítás a brit miniszterelnöké (1932). Ezt vadász-kíséret biztosabbá teszi, a németeknél már voltak ilyen Schutzstaffelek – az ászpilóta Göring közvetítésével az SS névadói lettek. Harcászati szinten romboló, gyújtó és gázbombák egymás utáni alkalmazását javasolja, amelyek szétverik, majd felgyújtják az épületeket, és távol tartják a mentőosztagokat. Mindez megtöri a lakosság morálját és tömeges tiltakozásuk a küzdelem befejezésére kényszeríti a kormányzatot.
B-17
A stratégiai légi háború elmélete híveket talált pl. Németországban Wever, Amerikában Mitchell személyében. Az előbbi még idejekorán repülőbalesetben távozott a színről, a másik – különös párhuzam – függelemsértés miatt hadbírósági ítélettel (maga Douhet is meghalt még 1930-ban). Az USA-ban minden esetre még jókor elkezdték a B-17 fejlesztését, amely azért volt „repülő erőd”, mert fegyverzetével, esetleg megfelelő alakzatban (Combat Box) képes saját maga védelmére, „mindig átjut”.
Combat Box alakzat
Folytatás hamarosan!
