Ha azt mondom, "kétkerekező Trabant", a legtöbben egy régi magyar vígjáték jeleneteként képzelhetik el, pedig annál sokkal valóságosabb jelenségről van szó. A rakoncátlankodó Trabant sofőrjét, Ackermann Balázst, volt évfolyamtársamat kérdeztem mutatványáról a következő bemutatója próbáján. 

Mikor, hol tanultál meg vezetni?

Szoktuk mondani, hogy kormánnyal a kezemben születtem. Hét éves koromban kerültem először kormány közelébe úgy, hogy egy földutas részen kormányoztam anyukám öléből. 11 éves koromban kezdett el érdekelni a versenyzés. Elkezdtem nyúzni a szüleimet, akik támogattak a dologban, örültek, hogy valami értelmessel kezdek foglalkozni. Mondhatjuk tehát, hogy szüleim tanítottak meg vezetni, mégpedig azon a Trabanton, amellyel jelenleg járok.

Először szlalomversenyeken indultam a Skoda Klub Hungária szervezésében, egy gond volt csak, hogy a Trabant motorikusan kevés volt hozzá. Mozgékony, jól fordul, de a gyári állapotú 26 lóerőjével gyenge. Bár volt, hogy pont a fordulékonyság miatt megvertem sokkal erősebb autókat.

És hogy jött a kétkerekezés?

Egyszer 13 éves koromban egy szlalomversenyen kézifékkel akartam befordulni egy hajtűkanyarban. Gondoltam, hogy majd látványos lesz: végül az is lett, mivel 45 fokban sikerült megdöntenem az autót. Szerencsére volt annyi lélekjelenlétem, hogy a dőlés irányába korrigáltam, ahogy azt a versenyzőknek tanítják. Aznap este határoztam el, hogy ezt egyszer szándékosan meg kéne ismételni, mivel kétütemű Trabanttal ilyet még nem csinált senki. A Go, Trabi, go! című filmben van egy ilyen mutatvány, de a szemfüleseknek feltűnhet, hogy az a Trabant négyütemű. És nem értettem, miért ne lehetne kétüteművel megcsinálni, hiszen én voltam az élő példa rá. Pár év után, 2007 nyarán pedig a hülyeség és az alkotóerő párosult, meglett ez a sárga kis Trabi, és elkezdtem gyakorolni vele a mutatványt.

Hogy zajlott a gyakorlás?

Szüleim révén sikerült engedélyt szereznünk a rendőrség gyakorlópályájára, de mivel ott folyamatosan van kiképzés, nehéz volt lehetőséget találni a bejárásra. Kezdetben hetente egyszer, aztán egyre ritkábban jártunk ki gyakorolni. Általában ez a gyakorlás addig tartott, míg már úgy éreztem, leszakad a tüdőm a sok visszazuhanástól; a szüleim már kezdtek is kételkedni a dolog sikerében. Nagyjából két és fél hónapba telt, mire sikerült rendesen két keréken menni, és nem csak visszazuttyanni rögtön. Először a pályán néztek rám, hogy mit akar itt ez a gyerek, de a végén a legszőrősebb szívűek is odajöttek gratulálni.

Kitől kaptad az első felkérést bemutatóra?

2008-ban kaptam egy e-mailt Szelevényből, hogy látták a videóimat az interneten, és szeretnének belevenni a falunap programjába. Na, megnéztem, hol van Szelevény, kiderült, hogy Kecskeméttől 60-70 km-re, de végül sikerült megszervezni, lejutni. Akkor még gumi volt az autó oldalán, mert még nem voltam annyira magabiztos, és soha nem is tartottam ugye bemutatót. Emiatt a végén élő közönség előtt sikerült is oldalra állni. Hozzátartozik, hogy egy kb. 3 m széles utcában kellett előadni, holott azelőtt mindig reptér méretű pályákon gyakoroltam. Szóval lementem az aszfaltról, a kocsi pedig elcsúszott a felázott, sáros talajon. Mindenki lélegzetvisszafojtva nézte, hogy mi lesz, ekkor jelent meg a bokorból egy nagydarab ember, visszaborította egyedül a Trabantot, majd visszament a bozótba, és azóta se láttuk.

És milyen érzés attrakciónak lenni?

Mindenki nagyon szereti, különösen a gyerekeknek tetszik, akiket viszek két keréken. Ez egy fajta celebség, de a jó értelemben. Szokta érdekelni az embereket a történet is, amely emögött az egész mögött van. Amikor csak mondom ismerősöknek, hogy kétkerekezem Trabanttal, mondják, hogy "Aha, tök jó". Aztán ha mutatok képet: "Aha, Photoshop". Viszont ha megmutatom nekik élőben, nem hisznek a szemüknek, aztán vihetem őket egyesével. Mondjuk egy ilyen nap alkalmával nagyon le tudok fáradni, most is K.O. leszek estére.

És te vagy az egyetlen az országban, aki ilyet csinál, ugye?

Igen. Az autós kaszkadőrök elsősorban a törésre helyezik a hangsúlyt, nekem mindig alapelvem volt, hogy "Trabit ne törjünk, mert azt szeretjük". Ezzel, mint önálló mutatvány, tudtommal egyedül vagyok az országban, kétütemű Trabanttal pedig talán a világon is.

Miért pont Trabant?

Nálunk ez tradíció. A '60-as évektől fogva Trabantja van a családnak. Én 3 éves koromban jelentettem ki, hogy nekem egyszer Trabantom lesz (akkor még fel tudtam állni benne a nélkül, hogy bevertem volna a fejem). Anyukám mondta, hogy hol lesz már akkor ez a márka, amikor én felnövök. Azt válaszoltam, nem érdekel, hogy hol lesz, alattam biztos. Aztán 11 éves koromban lett is. Nyilván az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy azért kezdtem Trabival versenyezni, mert ez fért bele a költségvetésbe. Plusz ezen meg lehet tanulni vezetni, sőt, szerelni is. Ez egy szerelem: az ember érzi, hogy ez egy élő gép, nem csak egy tárgy. Öt Trabantom van, és mind az öt teljesen más. És ez így volt akkor is, amikor elkészültek. Nem úgy, mint a mai szériaautóknál, hogy kijön egy, és kapásból van többszáz ugyanolyan. Ahogy Hanz-nak puffant a péntek esti műszak, úgy rakta össze az autót. Ennek mondjuk van hátulütője is: vannak jobb és rosszabb szériák, de azért ezeknek a kocsiknak lelke van. És hozzá kell tennem, hogy soha nem hagyott cserben egyik sem az öt közül. Ezt édesapám is alátámasztja, aki bejárta Trabanttal fél Európát. Én is voltam kinn Németországban Trabival, és igaz, hogy csak 90- nel, de odavitt, és vissza is hozott. Ha például adnának egy Mercedes S osztályt, nem érezném benne magam olyan biztonságban. Igaz, hogy abban nem halnék meg, ha frontálisan ütköznék egy oszloppal, ebben meg igen, de ha ki kell cserélnem benne egy gyertyát, megállok, és kicserélem. Törött lengőkarral is vittem már holland turistákat. És nem mondhattam nekik, hogy szori, mehettek haza. Összetekertem ragszalaggal, meg még a fékcső fogta. És ötvennel mentem, minden kátyút kikerülve, de célba értem. Egy szó mint száz: megbízható, egyszerű technika.

És szerethető is: aranyos, gömbölyű, karakteres, mosolyog ránk. Limuzin karosszériája van fecskefarokkal, lámpaívekkel, megvan benne Amerika ugyanúgy, mint Európa realizmusa. És még egy mesekönyvbe is elmegy. Azt sugallja az ember felé, hogy "Ülj belém, légy boldog!". Nem széthúzott szemmel, vicsorogva tol le az útról, hanem ránézek, és süt benne a nap. Vicces megfigyelni egyébként, hogy az egész autó trapézokból áll össze. A hűtőrács, az ablakok, de még a régi műszerfallemez is, ez mind tipikus '60-as évek. Úgy pedig még csodálatraméltóbb, ha tudjuk, hogy az NDK-s mérnökök mindezt titokban csinálták, hiszen meg volt tiltva nekik egy önálló modell kifejlesztése. Csak akkor kaptak engedélyt, amikor odatolták a pártvezetés elé a kész koncepciót. Hatalmas teljesítmény volt, hogy pár mérnök otthon (szó szerint) kifőzte a duroplastot, megtervezte a kocsit, amely aztán emberek tízezreinek lett útitársa.

És érdekességképp elmondom, hogy nemrég átszámoltuk a családdal, mennyibe kerül nekünk fenntartani ezt az öt Trabantot, és a hatodik autónkat, egy Volvo Amazont. Kijött, hogy a teljes árért vehetnénk egy 4-5 éves Suzukit. Szóval lehet egy hobbit költséghatékonyan is űzni.

Milyen módosításokat eszközöltél ezen a bemutatóautón?

Az autó motorja teljesen gyári (kétütemű, két hengeres, 600 cm³-s, 26 LE-s). Két nagyobb módosítás teszi lehetővé a produkciót: egyrészt csak a bal féltengely van benne, tehát csak a bal kerék hajt, ebből jópofán adódik, hogy meg lehet vele Y-ban fordulni anélkül, hogy az ember fogná a kormányt (Igaz, ki is próbáltam - a szerk.). Másrészt pedig a differenciálmű le van hegesztve. Ez persze azt vonja maga után, hogy a kétkerekezés csak balra döntve hajtható végre, egyébként át kéne építeni a teljes jelenlegi felállást. Sem a karosszéria, sem a padlólemez, sem a váz nincs megerősítve sehol. Olyannyira nem, hogy a küszöb például már majdnem el is tűnt. Természetesen tervezem a felújítását.

Ami trükk még szükséges: 20 liter benzin kell legyen benne ahhoz, hogy lefolyjon a motorba (mert gravitációs üzemanyag-ellátású, nincs benne AC pumpa). A baloldali kerekekbe pedig a szokványos 2,2 helyett 3,7-4 bar nyomás kell. Ha ennél alacsonyabb volna, nagyon kúszna az autó, akár a felni is le tudna érni. A bal első kereket pedig egy ablakmosó spricni locsolja, melynek a tartálya a csomagtartóban van. Így a gumi oldalfalának kopása mérséklődik (hiszen ez ugye jóval vékonyabb, mint a futófelület). Egyébként mindig használt gumikat teszek rá, amelyeket trabantosoktól, vagy régi suzukisoktól kapok.

Nem szokták elhinni, de az autó alapvetően gyári. Azért nem hiszik el, mert ilyen kis költségen ennyire szériaautóval ilyesmit nem szokás csinálni. Ha az ember beírja a YouTube-ba, hogy Trabant, azt látja, ahogy kettéfűrészelt példányokat kínoznak a farmon. Pedig lehet értelmesen is vitézkedni ezzel az autóval, ami ugyanolyan messze van a német mérnökök által elgondolt felhasználástól. Ha van műrepülés, miért ne lehetne műautózás?

Szokták mondani, hogy a Trabant papírból van, de ez nem teljesen igaz...

Így van, ez egy speciális műanyag. a duroplast, két oldalról zsírpapírba fogott gyapotszármazékból magas nyomáson és hőmérsékleten 15-18 percen keresztül préselt lemez. Masszív anyag, de rideg is, szokták mondani, hogy balesetveszélyes, mert élesen törik. Bár a '90-es évek elején az Allianz 50-nel nekiküldött egy Trabantot és egy Ford Sierrát a betonfalnak, és míg a Trabant ajtaját ki lehetett nyitni utána, a Fordét nem. A kor színvonalán és sebességei mellett tehát az autó még biztonságosnak is volt mondható.

A váz egyébként is fém, és csak a burkolólemezek készültek duroplastból. Ennek a hátránya, hogy nem hegeszthető, tehát ha az ember lecserél egy panelt, sok munka árán szintbe kell hozni. Cserébe viszont nem vetemedik, és az időjárás sem kezdi ki. Sőt, a frontális nyomást is sokkal jobban állja, mint az acél.

Mi a család Trabantjainak története?

Mondhatjuk úgy is, hogy ezek ragadnak az emberre. Az elsőt több éves vágyakozás előzte meg, illetve a szüleimet is meg kellett győznöm, hogy nekik kell Trabant (édesanyámét, amellyel felnőttem, 2000-ben sajnos ellopták). 2002-ben jutottunk el odáig, hogy azt pótolva veszünk egy másikat, mint "bevásárlószatyor" anyukámnak.

A második (a sárga) kifejezetten a kétkerekes mutatványhoz lett véve azért, mert nem akartam összetörni az utcai autót. Így rááldoztunk kemény 17 000 forintot egy bemutatókocsira. Érdekessége a színe: nagyon ritka árnyalat, 1985-ben gyártották csak, az NDK-ban "Monsun gelb"-nek hívták, az autó belsején még látszik is az eredeti. Kívülről bár át lett fújva citromsárgára, de örültem az eredetinek is: praktikus szín, jól látszik, és mindenki megjegyzi a "sárga kétkerekező trabantot".

A harmadik autó "Lincike", 1980-as évjárat. Hosszú története van: egy ismerősünké volt, a néni Gyöngyösön lakott. A '70-es években valamikor négyese volt a lottón, a nyereményt pedig régi álmába fektette: befizetett egy Trabantra. Pár év múlva meg is kapta, és Lincikének nevezték el. A rokonságból senkit nem engedett a közelébe, nagyon vigyázott rá, üléshuzatot is varrt bele, az utolsó csavarig rendben tartotta. Sajnos 2000-ben meghalt, amikor pedig mentünk látogatni a rokonságot, rákérdeztünk, mi van a Trabantokkal (volt egy '64-es is, az sajnos már nem volt meg addigra). Mondták, hogy Linci ott áll a garázsban, de nemsokára megy a bontóba. Én meg mondtam, hogy nem megy a bontóba, jön velem haza! Megvettük, barátnőmmel elkezdtük feljavítgatni, és még a mai napig is dolgozgatunk rajta, de már elég sokan megfordulnak utána az utcán.

A negyedik autóhoz emlékeztetőül meg kell jegyezni, hogy édesanyámnak kombi Trabantja volt, amelyet 2000-ben elloptak. Nos, titokban sikerült egy ugyanolyat szerezni. Eredeti állapotban volt, de nyilván azzal is kellett foglalkozni, hogy az újkori állapot visszaállítható legyen. Megvettük, édesapámmal és barátnőmmel rendbe hoztuk, és tavaly tavasszal, nagy piros masnival átkötve odaadtuk neki. Volt nagy csodálkozás, mivel korábban édesanyám kijelentette, hogy még egy Trabantot csak a testén keresztül. Na, erre nem számított, hogy az ő testén keresztül az övé lesz a következő autó. Tudni kell, hogy az autóban igazából 70 000 km van, de én lenulláztam, hogy nullkilométeresen adhassunk át. Írtam hozzá NDK-s gyári fejléces levelet is, pecséttel, mindennel. És akinek mutatom az autót, el is szokta hinni, hogy mostanra tényleg csak 800 km van benne. Egyébként egy Trabant 100 000 km-t el tud menni az eredeti alkatrészeivel, persze, ha az ember vigyáz rá. Ha jól bánnak vele, ez egy hűséges útitárs, a neve is ezt jelenti (darabont: útitárs, mellékbolygó).

Az ötödik autó teljesen fölösleges, semmi szükségem rá, de a Renault reklámban is benne van: "nincs szükségem rá, de kell!". 1966-os évjáratú, régi vágyam teljesült általa. Igaz, felújításra vár, de jó az alapja. Ami alkatrész kell bele, az már fönn van a padláson (évek alatt begyűjtöttem a szükséges dolgokat). A teljes felújítás után OT rendszámot is fog kapni terveim szerint, illetve remélhetőleg a Totalcar-on is lehet majd olvasni róla.

Na és hol vannak tárolva?

Szoktam viccből mondani, hogy szét vannak szórva az országban, de most már igyekszem mindegyiket hazatelepíteni. Bár egyiket sem rohasztom a szabad ég alatt (sokan csinálják, hogy megveszik, kiteszik a kertbe, és kész). Mindegyik garázsban van, kivéve az utcaimat, illetve a sárgát: az (mivel nincs rendszáma) mindig az aktuális bemutató helyén áll leponyvázva, most éppen itt az Árpád Gimnázium udvarán.

Egyszer a Trabant gyárba is ellátogattál családoddal, igaz?

Igen, egyszer elmentünk a Nemzetközi Trabanttalálkozóra Zwickauba, amelyet minden évben megszerveznek. Az út 17 óra volt, és bár végig én vezettem, édesanyám járt legrosszabbul a hátsó ülésen. Bármiféle gond nélkül, 80-90-es átlagtempóval és 4,5 l-es fogyasztással tettük meg az utat. A fogyasztást egyébként nem szokták nekem elhinni, amikor a hibrid Prius ugyanilyen fogyasztással büszklkedett pár éve.

Akit érdekel a márka, annak azt mondom, egyszer mindenképp ki kell mennie a Trabant szülővárosába. Zöld a fű, kedvesek az emberek, és mindenhol Trabantok jönnek szembe. A Trabantot egyszer haza kell vinni, és körbe kell fényképezni a gyárkapuban.

Mi a helyzet a környezetvédelmi szempontokkal? Ér korlátozás?

Mi, trabantosok szoktuk mondani, hogy az új autó lobbi keretén belül már sikerült kiirtani a Trabantot. De nincsen vele probléma: ha az ember megfelelő olajat használ, beállítja a keverési arányt, a gyújtást, a karburátort, tehát ha optimalizálja az autót, az nem fog füstölni. Persze a megfelelő vezetési stílus is fontos. Ha nyélgázzal kilövünk a pirosnál, nyilván ott lesz mögöttünk a kék kondenzcsík. Bár, ha jól tudom, az SO₂ kibocsátása kedvezőbb, mint a mai autóknak.

A jelen állásfoglalás szerint 2020-ig lehet sima rendszámmal üzemeltetni kétütemű autót. De mivel addigra a legfiatalabb széria is lesz 30 éves (ez szükséges az oldtimer vizsgához), és úgyis csak azok maradnak fenn, amelyet veteránként tartanak, továbbra is futhatnak majd. Én is szeretném eddigre már megszerezni az OT rendszámot mindegyiknek.

És mit szólsz ahhoz, hogy a Trabant a "gagyi autó" sztereotípiája?

Tíz évvel ezelőtt még nagyon üldözték, "Hülye trabantos, lassú tetű, tűnjél előlem", stb. Most is van, hogy letolnak az útról, de ha egyedül vagyok, csomag nélkül, előszeretettel gyorsulok le komolyabb autókat csakazértis. Általában azok utálják, akiknek nem volt, vagy még sosem ültek benne. Nem egy tökéletes konstrukció, nincsenek benne modern extrák: masszázsfotel, mélynyomó a csomagtartóban. De amire az autó elvileg kell, hogy eljuttasson A-ból B-be, arra megfelel. De az utóbbi időben az emberek hozzáállása döbbenetes mértékben megváltozott: a külföldiek oda vannak érte. Szoktam turistákat is szállítani egy barátom vállalkozásában, és imádják. A Várban odajönnek, körbefotózzák, és mindenki elkezdi kocogtatni, hogy tényleg műanyagból van-e. Szóval átvette az uralmat a nosztalgia vele kapcsolatban, már nem a taposnivaló szemetet látják benne. Érdekesség, hogy a brit nagykövetség egyik munkatársa is egy zöld, négyütemű, DT rendszámos Trabanttal jár. Látott egyszer egy társaságot a városban Trabantozni, akiknek nagyon tetszett a dolog, hát ő sem akart kimaradni.

Hogy keveredtél a Közlekkarra?

Régi elhatározásom volt az autó, illetve régebben vasútmánia miatt, illetve sokkal kevésbé ismertem még a magyar felsőoktatás rendszerét. Aztán odakerülve rájöttem, hogy másra számítottam, mert a gépészet jobban érdekelt. Ezért is jöttem el később, de jó kapcsolatokat építettem ki, kedves embereket ismertem meg. Szóval nem bántam meg, hogy ezt a kis kitérőt megtettem, tapasztalatgyűjtés volt, és amúgy sem sikerülhet minden elsőre. Hogy jó döntés volt-e, az majd elválik, ha diplomát szerzek a Bánki gépész karáról, ahol jelenleg vagyok. Később pedig veteránautó-restaurátor irányban szeretnék továbbtanulni.

A társaság mondjuk hiányzik. Emlékszem, amikor egyik reggel összesúgtak mögöttem, hogy "Te, olyan Trabantot láttam, még króm dísztárcsa is volt rajta" (természetesen az enyém volt). Kérdeztem tőlük, hogy érdekli-e őket. Mondták, persze, miért, ismerem? Mondtam, hogy igen, még kulcsom is van hozzá.

A családnak van oldtimer vonatkozása is...

Igen, ez már kezd hagyomány lenni, meg én is szeretném restaurálásra berendezni az életemet később. Főleg olyan autók érdekelnek, amelyek nem luxus kategóriájúak, és nem is ritkák. Ha megnézzük most a veteránautó piacot, találunk 30 db Ford Mustangot és 15 db Pagoda Mercedest. Ha viszont visszamennénk a 60-as évekbe, ezekből egy sem lenne, viszont látnánk százezer db Trabantot.

A családnak egyébként van egy Volvo Amazonja, ez a 18 éves Ford Escortunkat váltotta. Napi használatra tartjuk, ami elég furcsán hangozhat. Sok baj volt már a Forddal (selejtezett, öreg rendőrautó volt), úgyhogy elkezdtünk új autó után nézelődni. Kinéztem először egy gömbölyű Wartburgot, de nem jött össze, mert mégiscsak kétütemű, meg alkatrész sincs hozzá. Szüleim mindenképpen Volvo-t akartak, ekkor találtam rá az Amazonra. Kiderült, hogy hétköznapi használatra kiváló, alkatrész-utánpótlás van hozzá, gyors, megbízható, stb. Mindig annak a híve voltam, hogy "Üljünk bele, menjünk vele!". Nem kell bedugni a vitrinbe, lehet használni, csak veteránautónak kijáró kímélettel. Van stílusuk és megbízhatóak.

Sokan hiszik, hogy ezek az autók eleve öt centis kormányholtjátékkal, meg csapkodnivaló ajtóval készültek, pedig nem! A régi filmekben is azt látni, ahogy a sofőr a vetített háttér előtt jobbra- balra rángatja a kormányt. Szó sincs róla, csak a gyártás óta eltelt 40-50 év. Édesanyám Trabantja (amely állapotát nézve újnak tekinthető) meglepően hangzik, de csendes, precíz autó.

A teljes képriport megtekinthető ide kattintva.