Boldog Karácsonyt!

 2012.12.24. 22:13

kozhir_karacsonyi_udvozlet_blog.jpg

detrekoi.jpgÉletének 74. évében elhunyt Detrekői Ákos Széchenyi-díjas magyar geodéta, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem volt rektora - közölte honlapján az MTA.

Detrekői Ákos kutatási területe a geodéziai és a fotogrammetriai mérések, illetve a térinformatika volt. 1963-ban szerzett kitüntetéses mérnökdiplomát az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Mérnöki Karán (ma a BME része).

A műszaki tudományok kandidátusa 1971-ben lett, 1978-ban pedig megvédte akadémiai doktori értekezését. 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1995-ben pedig rendes tagjává választották.

1967-ben a BME adjunktusi, 1972-ben egyetemi docensi kinevezését vehette át, 1977-ben a fotogrammetria tanszék vezetésével bízták meg, majd 1980-ban nevezték ki egyetemi tanárnak. 1986-ban megválasztották a BME Építőmérnöki Karának dékánjává, tisztségét 1990-ig töltötte be. 1997-től hét éven át volt a BME rektora, 2003-2004-ben a Magyar Rektori Konferencia elnöke, 2009-ben professor emeritusi címet kapott.

1993-ban a Bajor Tudományos Akadémia Geodéziai Tudományos Bizottsága, 2004-ben az Európai Tudományos Akadémia felvette tagjai sorába.

Több mint százhetven tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője, ebből négy jelent meg könyv formájában, illetve kilenc könyvfejezetben.

Detrekői Ákos munkásságát több díjjal is elismerték - Fasching Antal-emlékéremmel 1988-ban, Lázár Deák-emlékéremmel 1992-ben, Szent-Györgyi Albert-díjjal 1996-ban tüntették ki. Szintén 1996-ban vehette át a Humboldt-emlékérmet, 2000-ben Pázmány Péter-díjjal, 2006-ban Széchenyi-díjjal, 2007-ben von Precht-éremmel ismerték el.

MTI

Címkék: bme

2012-gyuru.gifLévai Zoltán (LéZo) tanár úr Gyűrűavató Szakestélyről készített fényképei elérhetők a tanár úr honlapján, ide kattintva! Érdemes körülnézni a honlapon, nagyon sok történelmi érdekességet, összeállítást lehet találni a kari hallgatók életéről!

Címkék: közlekkar szakestély

Újra jár a fényvillamos

 2012.12.10. 05:34

feny_villamos_belyeg.jpgVasárnap délután újra felöltötte fényruháját a BKV nosztalgia UV-szerelvénye. Immáron negyedik alkalommal telhet el a fővárosiak adventje eme rendkívül szép járművön.

Az idei fényvillamos három viszonylaton is közlekedik. A hétköznapokon Európa hetedik legszebb villamosvonalán, a 2A-son jár a Boráros tér és a Jászai Mari tér között, végig a Duna pesti rakpartján. A hétvégéken a kiskörút, a Bartók Béla út és a Fehérvári úté a főszerep, ugyanis Budafok, városháztér és a Deák Ferenc tér között 47-es jelzéssel ingázik a villamos. A két ünnep közt a járat meglátogatja a Duna budai rakpartját is, ekkor 19-esként fog közlekedni.

Címkék: ajánló bkv program nosztalgia villamos bkk

citaro_bemutato_belyeg.jpgA Belvárosi Karácsonyivásáron mutatták be Budapest legújabb buszainak egyik bemutatópéldányát. A jövő tavasszal érkező mintegy 140 darab Mercedes-Benz Citaro autóbuszokkal mindenki elkezdhetett barátkozni a Szent István Bazilika előtt. Mi is szemügyre vettük hát a "nulladik" darabot.

Címkék: busz bkk

75_4.jpgKedves olvasóink, örömmel tájékoztatunk benneteket, hogy a Mikulás éjjel a szerkesztőség kifényesített csizmájába dugta a Közhír legújabb, decemberi számát!
Az újságokat a mai naptól megtaláljátok az egyetem St, J épületének aulájában és a Baross Gábor Kollégiumban, a forgóvillával szemben. A PDF változat is elérhető itt, a Közhír blogon.
Ha tetszett valamelyik cikk, írd meg, nekünk is jól esik az elismerés! Ha valami nem tetszett, vagy bármilyen véleményt fogalmaznál meg, akkor is írj! Az újságot nektek készítjük, ezért csak akkor tudjuk, hogy jó munkát végzünk-e, illetve csak akkor tudunk fejlődni, ha visszajelzést kapunk tőletek! E-mail címünk: kozhir@kozlekkar.hu.
Jó szórakozást, továbbá a címlapon szereplő pontszámokat kívánunk a szorgalmi és vizsgaidőszakhoz!

Újra Karácsonyi Bál

 2012.12.03. 20:48

Idén második alkalommal rendezi meg karunk a Karácsonyi Bálját, melyre sok szeretettel várunk mindenkit! Öltsetek szép ruhát, és legyetek a táncparkett ördögei! További részletek a plakát alatt!

karacsonyi_bal_blog.jpg

Cipősdoboz akció a BME-n

 2012.12.03. 20:01

Vajon mennyi szeretet fér egyetlen cipősdobozba? Hány reménytelen helyzetben lévő családnak tudunk felejthetetlen örömet szerezni Karácsonykor? A Műegyetem és a Baptista Szeretetszolgálat idén is megszervezi Cipősdoboz Akcióját! Tölts meg egy cipősdobozt ajándékkal, és add le a Hallgatói Irodában, a Közhír  szerkesztőségében (BGK 31), vagy a BME kijelölt gyűjtőpontjain! Segítsünk együtt a szeretet ünnepén!

További részletek a plakáton!

ciposdoboz_blog.jpg

Címkék: bme cipősdoboz akció

Zánkán az EFOTT!

 2012.11.29. 16:49

efott2013.jpgLerántjuk a leplet! 2013. június 25-30. között újra felzendül az ország legnagyobb hallgatói bulija!

Ti kértétek, mi megadjuk! A szavazataitok alapján megszületett a várva várt eredmény: a 2013-as Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai
Találkozójának jelmondata: „ZÁNKA, csak szabadon!”. Az 1976 óta vándorló EFOTT Fesztivál hosszú évek után újra visszatér a Balatonhoz, az északi part szívében fekvő Zánka - Új Nemzedék Központba. Ez az erdős-ligetes tóparti létesítmény minden
olyan lehetőséget magában rejt, amire idén júniusban szükségünk lehet.

Felfedezhetjük a Balaton-felvidék adta természeti- és történelmi értékeket,
élvezhetjük a nap melegét a vízparton szürcsölve a fák árnyékában, túrázhatunk és
tornázhatunk, ússzunk és csússzunk, vagy „csak” simán lehetünk 2013-ban is az
EFOTT szerelmesei!

A zene kedvelőinek ismételten elhozzuk az EFOTT-on jól ismert legnagyobb hazai
előadókat, de garantáltan nem lesz hiány a meglepetések terén sem, melyet a 2013-as
EFOTT Házigazda Intézmény címét elnyerő Budapesti Corvinus Egyetem is garantál.

Már mennél is? Esetleg nincs még ötleted Karácsonyra? December 3-tól már kézhez
is veheted a 2013-as EFOTT bérleted 12.490 Ft-os bevezető áron!

Kövesd a híreket, hogy ne maradj le semmiről!
efott2013zanka.jpg

Címkék: efott

Kirúgta a BKK a bajuszos bácsit

 2012.11.24. 00:01

bajusz_bacsi_blog.jpgHónapok óta folyamatosan tűnnek el a BKK járműveiről a "bajuszos emberkék" és "guminénik". Természetesen nem a megváltozott utazóközönségről van szó, hanem a tájékoztató- és figyelmeztetőmatricákon szereplő figurákról, melyek a budapesti közösségi közlekedés szimbólumává váltak az évek alatt.

A "Bajuszos Emberke Rajongói" Facebook-oldal szerzői panaszlevelet írtak a BKK-nak ezzel kapcsolatban, hisz az oldaluk statisztikáiból is könnyen kiderül, nagyon sokan szeretik a hatalmas bajusz mögötti urat. A BKK a panaszlevélre válaszolt, melyet megosztunk veletek:

"Tisztelt Bejelentőnk!
Hivatkozva a Társaságunkhoz 2012. október 21-én érkezett levelére, az alábbi tájékoztatást adjuk:
A „Bajuszos bácsi” eltávolítására azért volt szükség, mert az utasok véleménye megoszlott a grafikát illetően. Bár a figurát sokan szerették, és rajongótábora is volt, sokan személyes sértésnek érezték, hogy a BKK utasait egy kalapos, bajuszos emberként ábrázoljuk. Az utastájékoztatási csoport egy nemzetközi mintáknak megfelelő, egységes, színvonalas, strukturált arculati rendszert kíván megvalósítani, aminek sajnos nem lehet a része egy ilyen, sokak számára ellenszenves grafika. Úgy gondoljuk, hogy ezen a felületen nem a magyarságunkat igazolandó jellegzetes öltözetű vagy kinézetű figurákkal, hanem a nemzetközi sztenderdeknek megfelelő és jól bevált gyakorlat szerint modern rajzokat kell alkalmazni. A BKK Zrt. egyébként támogatja egy szerethető, egyedi figurasor bevezetését, aminek üzenete is van.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását.
Budapest, 2012.11.22."

bajusz_bacsit_kirugtak.jpg

Sajnálattal állunk a BKK döntése előtt, hiszen a budapesti közlekedés egy üde színfoltját vesztettük el, melyet meglátva még a legszürkébb hétköznapon is el tudtunk mosolyodni. Döntésük ellen szól az a tény is, miszerint a standard táblákat kevésbé vesszük észre, mint egy ilyen szokatlant, ugyanis előbbiekhez már hozzászoktunk a hétköznapokban.

A "nemzetközi sztenderdhez" mindössze egyetlen képet mellékelnék a párizsi metróról, mely a mai napig így közlekedik :)

parizs_metro_nyuszi.jpg

Címkék: bkv metró villamos bkk

Nyugodj békében Zsiga!

 2012.10.27. 17:28

zsiga_ff.jpg

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a mai napon Karunk hallgatója, barátunk Zsiga Roland életének 21. évében váratlanul elhunyt. Kegyeleteteket leróhatjátok a Baross Gábor Kollégium bejáratánál.

Részvétünket fejezzük ki minden hozzátartozójának, és barátjának.

Nyugodj békében Zsiga!

bogdanfy_kicsi.jpgSajnálattal értesültünk arról a tényről, hogy a Magyar Közlöny 138. számának 24204. oldalán található kormányhatározat értelmében elveszik a BME-től a Bogdánfy úti sporttelepet.

A Tüske, BME, valamint ELTE sporttelep egy helyrajzi számon helyezkedik el, ez okozhatja a problémát. A közlöny szövege úgy fogalmaz, hogy "A kormány egyetért azzal, hogy a Budapest XI. kerület, 4082/23 helyrajzi számú teljes ingatlan (a továbbiakban: Ingatlan) egységesen „a Tüskecsarnok projekt befejezése” beruházás (a továbbiakban: Beruházás) megvalósítására feljogosított Nemzeti Sportközpontok vagyonkezelésébe kerüljön, és felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. útján gondoskodjon az ehhez szükséges intézkedések megtételéről". Ezt értelmezve tehát az egész területet, mely a helyrajzi szám alatt terül el, a Tüskecsarnok projekt alá vonják.

Címkék: bme tüskecsarnok

24 órás forgalomszimulációval ünnepelt az IVAO magyar divíziója – fotóriport

S1310119k.JPG

fotó: P. Á. / Közhír

A Hungarocontrol Igló utcai főhadiszállásán ünnepelte tíz éves fennállását a virtuális repülés rajongóit tömörítő International Virtual Aviation Organisation (IVAO) magyar tagszervezete. A hagyományos őszi Real Flight Eventen, a Ferihegyről induló és érkező forgalom valós idejű szimulációjában huszonnégy óra alatt 377 járat repülését felügyelték a konferenciateremben berendezett alkalmi irányítóközpontból.

Címkék: repülő szimulátor

Modern hirdaulikus autóemelők

 2012.10.13. 10:24

Ami ma olyan természetes, hogy egy műhelyt sem tudunk elképzelni nélküle, az '35-ben újdonságnak számított fővárosunkban.

Hazai CNG buszok Miskolcon

 2012.10.07. 09:00

cng_miskolc_nabi_allo_blog.jpgAz idei BME Közlekedésmérnöki Szakmai Napok keretén belül a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. szakemberei is tartottak előadásokat. A jelenlévők még nem is sejtették az elején, hogy mi is vár rájuk, nagyon belemélyültek a Zöld Nyíl Villamosproject témájába. Majd egyszer csak megjelent a kivetítőn: CNG - Környezettudatos gondolkodás és innováció a buszbeszerzésben.

Címkék: busz bme szakkollégium mvk zrt nabi

Autó szépségverseny

 2012.10.02. 17:33

Már régen is tudták, milyen a szép autó. Közel nyolcvan év távlatából már legenda övezi a járműveket, melyekből már csak kevés példány létezik, amelyek vagy múzeumban, vagy magángyűjteményben szunnyadnak, távol a halandó emberektől.

Címkék: videó autó

Megjelent a Közhír!

 2012.09.28. 18:10

kozhir_75_1.jpgKedves olvasóink, örömmel tájékoztatunk benneteket, hogy a Közhír legújabb, szeptemberi számát megtaláljátok az egyetem St, J épületének aulájában és a Baross Gábor Kollégiumban, a forgóvillával szemben. A mai naptól a PDF változat is elérhető a Közhír blogon.
Olvassátok suli előtt vagy után (esetleg órák alatt), zh-ra készülés közben, HaBár buli előtt, szóval bármikor! Ha tetszett valamelyik cikk, írd meg, nekünk is jól esik az elismerés! Ha valami nem tetszett, vagy bármilyen véleményt fogalmaznál meg, akkor is írj! Az újságot nektek készítjük, ezért csak akkor tudjuk, hogy jó munkát végzünk-e, illetve csak akkor tudunk fejlődni, ha visszajelzést kapunk tőletek! E-mail címünk: kozhir@kozlekkar.hu.
Jó szórakozást!

A Közhír programajánlója későn kapcsolóknak

Nincs semmi dolgod péntek este? A parkos koncertnél kicsit intellektuálisabb randiprogramot keresel? Tegnap jöttél rá, hogy ma lesz? Sejtjük, hogy tömegek küzdenek ezekkel a problémákkal. Összeállításunkkal azoknak nyújtunk egy kis segítséget, akik hozzánk hasonlóan lemaradtak az előregisztrációról: a 2012-es Kutatók Éjszakájának nem regisztrációköteles egyetemi programjaiból válogattunk, vállaltan szubjektíven.

Szél és zörejek a Műegyetemen

A közlekedésmérnöki kar idén igencsak elkényezteti a repülés szerelmeseit. Az ST épületben a pilóta nélküli repülőgépek működését, a J-ben szimulált sétarepülést lehetne megtekinteni – ha nem fogyott volna el az összes hely egy hét alatt. (Bár regisztrálni kell hozzá, a „Repülésbiztonság a légiforgalmi irányításban” című előadásra még vannak szabad helyek, ahol szó lesz műegyetemi fejlesztésű repülésbiztonsági technológiákról, valamint a Hungarocontroltól Körmendy Gábor válaszol a résztvevők kérdéseire – péntek reggel tízig lehet jelentkezni, mi nem hagynánk ki.)

Regisztráció nélkül is fogadja viszont a látogatókat a Kármán Tódor labor az AE épületben, ahol délután négytől éjfélig többek között gyorskorcsolyabajnokok állnak majd be a szélcsatornába, a minden óra félkor induló bemutatók mellett pedig a kis szélcsatornában járműmodellek körüli áramlást tesznek láthatóvá, megmérettethetjük magunkat gyertyaláng-elfújásban, illetve a negyedórás bemutatók közötti szünetekben mi magunk is kipróbálhatjuk, milyen érzés, amikor majd elfúj a szél.


Bátor érdeklődők a szélcsatornában – a hajuk még mindig tart (Fotó: BME Áramlástan)

Címkék: ajánló szórakozás program bme

Nem kell Amerikába menni, elég csak bekapcsolni a tévét ahhoz, hogy az ember észrevegye: az államokbeli autók merőben mások, mint az európaiak, vagy inkább úgy mondom: mint a világ többi részén. Amikor ott vagyunk, az első pár napban csodálkozva bámulunk a platós teherautó hátuljába kapaszkodó villás targoncára, a kocsiját a lakóautó után vontató családra, meg a gépeskocsit 4 méteres vonórúdon követő billenős utánfutóra. De az is remek szemléltetője ennek, amikor egy tengeren túlról idetévedt példányt fedezünk fel a budapesti forgalomban. Szemünk sarkából is észrevesszük, és rettentően kirí környezetéből. Nézzük, miért is lehet ez!

Címkék: folytatás autó

Szakmai Napok

 2012.09.27. 14:20

A Közlekedésmérnöki Szakkollégium idén október 3-án és 4-én rendezi meg a Szakmai Napok nevű kétnapos szakmai programját. A rendezvény első napján mindenki számára adott a lehetőség, hogy ellátogasson Kaposvárra, a NABI kompozit-, fényező üzemébe és a szereldébe. Másnap érdekes előadásokat hallgathattok meg a környezettudatos járműfejlesztésről a BME Formula Racing Team, a Knorr-Bremse és a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. szakembereitől.

A részletes program és az üzemlátogatásra való jelentkezés feltételei a Közlekedésmérnöki Szakkollégium megújult honlapján (www.szakkollegium.com) és az esemény plakátján érhető el.

szakmai_nap_01.JPG

Retró KRESZ = POLIKRESZ

 2012.09.26. 12:48

Néha visszasírom ezeket a napokat. Ma, ha KRESZ vizsgára készülök, a számítógép előtt ülök, a vizsgán meg steril monitoron monoton ütemben nyomogatom a kijelzőt, Bezzeg amikor én még nem is éltem! Akkor még volt anyag és kreativitás a feladatokban. És nem kellett hozzá szuper számítógép, csak egy kis papír, műanyag, és egy 9V-os elem. Ez a Polikresz II. kiadása.

Címkék: autó nosztalgia érdekesség

Jól jönne egy kis költőpénz?

 2012.09.17. 18:58

kari_bme_01.jpgÚgy érzed, hogy kiemelkedő közösségi munkát végeztél valamelyik öntevékeny körben? Ha magadra ismertél az előző kérdésekből, akkor jelentkezz a Kari BME ösztöndíj pályázaton, melyet a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgatói Képviselete ír ki minden félévben!

Címkék: bme közlekkar

ezk_latogatas_01.jpgHa kíváncsi vagy rá, hogy hogyan, akkor menj el a BME Egyetemi Zöld Kör által szervezett üzemlátogatásra az Észak-pesti Szennyvíztisztító Telepre. Az eseményre előzetesen kell jelentkezni ezen az oldalon szeptember 18. (kedd) este 22 óráig.

A látogatás időpontja szeptember 20. (csütörtök) 11 óra. A résztvevők együtt fognak elmenni a helyszínre, találkozó az Újpest-Központ aluljáróban lesz 10.15-kor. A látogatás tervezett időpontja nagyjából 1,5-2 óra, melynek keretein belül a résztvevők meghallgathatnak egy fél órás előadást is a telep működéséről.

További részletekért kattints a képre, vagy látogass el a http://ezk.bme.hu/fcsm honlapra!

Címkék: ajánló program

lakogyules_01.jpgA Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgatói Képviselete első ízben rendez "Lakógyűlést" a Baross Gábor Kollégium Dísztermében 2012. szeptember 18-án 18 órai kezdettel. A gyűlésen nem csak a kollégium lakói vehetnek részt, a szervezők sok szeretettel várnak minden érdeklődőt, bárki felteheti kérdéseit a hallgatói képviselőknek, illetve az éppen jelen lévő kollégiumi mentor(ok)nak, akik legjobb tudásuk szerint azonnal válaszolni fognak. A gyűléssel a Hallgatói Képviselet bátorítani szeretné a hallgatókat, érdeklődőket, hogy ha bármilyen kérdésük, problémájuk van, nyugodtan fordulhatnak hozzájuk, továbbá hogy a nagyobb tömegeket érintő kérdésekre a helyszínen választ kapjanak az érintettek. Gyere el Te is, és tedd fel a kérdéseidet!

(Ha érdekel a Lakógyűlés, de valamilyen okból kifolyólag nem tudsz elmenni, olvasd el beszámolónkat a Közhír szeptemberi számában!)

Címkék: bme közlekkar

Kedves Olvasóink!

Nyilvánvalóan feltűnt Nektek az a sajnálatos tény, hogy a Közhír archívum egy időre megszűnt létezni az interneten, azonban hosszas anyaggyűjtés és informatikai háttérmunka eredményeképpen a régi Közhír lapszámok mától újra elérhetők a Közhír archívumban (a kozhirarchiv.bgk.bme.hu címen)!

kozhir_archivum_1.jpg
Egyelőre még csak pár évre visszamenőleg találjátok meg az újságokat, de érdemes visszatérni, hiszen az oldalt folyamatosan frissítjük, felkerülnek majd a legújabb számok, valamint a kuriózumnak számító, több tíz éves Közhírek is. A továbbiakban szeretnénk még kényelmesebbé tenni azok életét, akik szívesen böngészik a régebbi számokat, a jelenleg igen nagy méretű (akad, amelyik 40-50 MB) fájlokat kisebb méretűre cseréljük, így sokkal gyorsabban tudjátok letölteni kedvenc újságotok múltbeli darabjait!

Higgyétek el, érdemes beleolvasni néhány számba, hiszen nagyon sok érdekes, szórakoztató történetet találtok karunkról, oktatóinkról, felsőbb éves kollégáinkról, mára hagyománnyá váló rendezvényeinkről. Tegyetek kellemes időutazást a néhány évtizeddel ezelőtti múltba, ahol a maitól merőben eltérő hangulat lengte körül az egyetemi éveket.

Remélem, hogy sikerült felkeltenem az érdeklődésed, és rendszeres látogatónk leszel! Jó böngészést kívánok szerkesztőségünk nevében!

Címkék: szórakozás érdekesség közlekkar

süti beállítások módosítása